Zone Női OB1
Eger, Pásztorvölgy
Eszterházy MEISE – SZPK 6-5 (0-2, 3-2, 3-1)

Elérkeztünk a bajnokság 21. fordulójához. Ismét egy olyan meccsre kellett a héten koncentrálnunk, amin nagyon sok múlik. Az elmaradt Szolnoki meccsünk után egy igen nehéz ellenféllel néztünk szembe. Az Szpk-s lányokkal, az osszel egy igen emlékezetes meccset játszottunk, ahol tanúbizonyságot tettünk arról, hogy a csapatunk a szakadékból is képes felállni. A mai napon szintén egy hihetetlen, élvezetes meccset láthattak azok, akik kilátogattak a Pvgbe. 3 csatársorral kezdtünk neki a meccsnek. : Bogi-Suszti-kis Vera, Szandi-Liza-Vera és Heni-Eszter-Horkai Bogi, sajnos betegsége miatt Dorci nem tudott eljönni és Nikinek se volt rendben a térde. Mivel Eszter elore került így három hátvédünk cserélte egymást: Zsófi, Kara és Nóra, a kapuban pedig Zsófi. Az ellenfelünk viszont nagyobb emberhiányban szenvedett, mint mi - ok 8an léptek pályára.

Tamásbá az elején elmondta, hogy úgy játszunk, mint idegenbe,nem rárontunk védekezésnél, hanem szépen nyugisan hátráljunk és zavarjuk az ellenfelet - kiemelte még, hogy Nicolt ne engedjük,kövessük,lábbal legyünk ott,sajnos ez a beszéd úgy látszik nem nagy hatással volt ránk hiszen Nicol kihasználva, hogy a csapat "alszik" , 57 másodperccel a kezdés után máris megremegtette a hálónkat. Látva azt, hogy a csapat küzd, és tényleg akar, de nem megy úgy ahogy ellett tervezve Tamásbá úgy döntött hogy a 2 soros felállást vetjük be. Rengeteg helyzetünk megvolt, de ellenfelünk mindig egy lépéssel elorébb járt nálunk. A kapusok minden helyzetünket "gyönyöruen" hárította. Fél perccel az elso harmad vége elott Nicol újra betalált a kapunkba, igen furcsa módon, hiszen a rövid oldalt lotte majdnem null szögbol és mégis valahogy benn volt - újra a komáromi lányok örülhettek.

Csalódottan, sajnos kicsit összezuhanva mentünk a pihenore. Tamásbá elmondta min kell változtatni, javítani és persze h semmi nincs még veszve. Gyerünk lányok HAJRÁ EGER! -

hallatszott a szurkolás a lelátókról. Sajnos ugyan azt kezdtük el mint az elso harmadban, elgurult labdák, kapkodás és persze az ellenfél hajt, ott van a sarkunkban, és íme, az eredménye még 2 gól. Elérkezett az a pillanat a meccs folyamán, amikor kezdtünk összeesni - de gondoljunk csak bele az osszel honnan álltunk fel?! - még több mint 20 perc volt hátra és itt akarjuk feladni?! - szó se lehet róla. Idokérés, és buzdító szavak, na meg persze egy kis fejmosás, ami nem is ártott - "lányok hajtás van meg kell csinálni, osszel is felálltunk most is felfogunk" ezekkel a szavakkal engedett vissza edzonk a pályára. Nem ártott az a helyretétel a csapatnak, hiszen Bogi átadásából Heni gyönyöruen bevágta a gólt.

Örülnek a lányok, örül Eger - talán megtört a "jég"?! most már biztosan - pár perccel késobb Heni egyéni akcióból, az ellenfél védoit kicselezve a felso sarokba talált. Kezdünk felállni és még van ido - minden sorunk keményen odateszi magát és harcol, nem lehet hibázni, Bogi nem is hibázott így az Eger újra gólt szerzett.

A harmadik harmadnak úgy kezdtünk neki, hogy bármi megtörténhet. Kicsit megnyugodva folytattuk a játékot, talán túlságosan is, egy eros lövés következtében újra gólt szereztek a komáromiak. Szandin, Lizán és Verán volt a sor, harcoltunk ott voltunk testel, koncentráltunk és a küzdés meghozta gyümölcsét egy remek passzból Szandi egy tökéletes fonákos gólt lott,

5:4 oda. Hat percre rá Szandi újabb góljának örülhetett a csapat. Még egyet, még egyet, legalább egyet.4 perc van hátra és döntetlen - azonban Bogi megkoronázta a meccs végét, gyönyöru góljával a mérkozésen eloször vezetett a csapat. De még mindig van pár perc . az ellenfelünk úgy döntött, hogy körülbelül 2 perccel a vége elott lehozzák a kapusukat és 6 mezonyjátékossal próbálnak lyukat törni a védelmünkön. Megvolt a labda többször is, de üres kapuba úgy látszik, nehezebben jut be a labda. J már csak egy perc és keményen hajtanak, a lelátókról orült kiabálás hallatszik és elérkezett a szokásos 5-4-3-2-1 visszaszámlálás. MEGCSINÁLLTUK! szép volt lányok!

Köszönjük a sportszeru játékot és további sok sikert kívánunk a lányoknak és persze a töretlen szurkolótáborunk is köszönetet érdemel. Végül: tegnap és tegnap elott két csapattársunk egy évvel öregebb lett J NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT KÍVÁNUNK BOGINAK ÉS NIKINEK!.

Következo mérkozésünk12.-én lesz Szolnokon, addig is sok sikert kívánunk a magyar u19es noi válogatott csapatunknak, akik holnap utaznak a vbre. Sok sikert és kitartást!