Zone NŐI OB1
Phoenix - MEISE 6 : 4
2009.04.11 Törökbálint, Bálint Márton Ált. Isk.
Jv.: Kelemen, Vörös

MEISE: Kis – Ambrus(0+1), Antal, Bartók(1+0), Gulyás(0+1), Radics(0+1), Suszták(3+0)

Az eredeti márciusi meccsidőpontot el kellett halasztani,  hiszen akkor nem tudtunk volna kiállni. A sors fura fintora hogy most mégannyira se tudtunk kiállni… Norcsi előző este még lázas volt, Katica szintúgy beteg – nehéz volt összeszedni egy sorra való épkézláb embert. Végül a hang nélkül érkező – szintén beteg Annamari lett a befútó, ha ő nem jön tényleg csere nélkül állunk ki. Mondani sem kell az egyik „legkellemetlenebb” meccs számunkra – hiszen 2 egri is játszik az ellenfél csapatában.

Kezdésre érkeztünk meg – vicces volt látni hogy a hazaiak mennyi emberrel melegítenek a pályán. A taktika iszonyat egyszerű: védekezünk,  a kontrákat be kell lőni, Annamari pedig elől cseréli a lányokat ha elfáradnak. Álomszerűen indult a találkozó – az első 4 kitörést hibátlanul értékesíttük! 4-0 ide – el sem lehetett hinni. Ellenfelünk rengeteg futással – gyors cserékkel fárasztott minket de a védelem jól zárt.

Az egész meccsre ez volt jellemző a hazaiak támadtak, passzoltak – mi kontráztunk. Azonban a 2ik harmadra elfáradtunk. Először 2 pattogós labda talált utat Niki kapujába – majd Gabcát szerelték a palánk mögött, a bírók szerint szabályosan (hozzá kell tenni másnap reggel a balesetin az orvos szerint sem lehetett szabályos ez a szerelés). Ebből a helyzetből pedig a hazai játékos gólpasszt adott Verának, aki pedig szokás szerint – nem hibázott. Mondhatni úgyis teljesen összetörtünk – Katica ívelt volna a palánk mögül – Gabit találta el akinek a lábáról egyenesen a kapuba pottyant a labda. Kiegyenelítettünk az ellenfélnek!

A harmadik harmadot megint tiszta lappal 0-0ról kezdtük. Peti is ezzel biztatott minket hogy semmi nincs még veszve. Ennek rendje és módja szerint mentünk fel a pályára. A fáradtságot félretoltuk és AKARTUNK, KÖZDÖTTÜNK egymásért – ezzel a kialakult helyzettel dacolva hogy márcsak azért is megmutatjuk. De végül a kontrák nem mentek be – sőt Vera nagyon szép gólt lőtt – majd egy perccel a vége előtt asszisztált is egyhez!

Gratulálunk ellenfelünknek a győzelemhez.

Lányok! A mai napon küzdésből és akarásból jelesre vizsgáztunk. Ez bajnoki pontokban nem mutatkozik meg – de a mai nap nekünk felért egy győzelemmel. Sajnos csapatunk létszáma egy fővel ismét csökkent, így elég macerás lesz kiállni az utolsó bajnokin a Szolnok ellen – ha egyáltalán ki tudunk. A pályán lévő mind a 7 játékost dicséret illeti. Szép volt lányok, szép volt Peti!

 

-- Antal Gabi --