Salming férfi OB1
MEISE-Torpedo
7-3 (4-1;2-2;1-0)
Játékosok: Rab Konstantin
Rab Krisztián(3+0), Szabó Gergő
Országh Ákos, Lakatos László
Nemes Zsolt, Tamasi Gábor(0+1), Pongrácz Ádám(1+0)
Vécsei Zoltán(0+1), Sashalmi Sándor(1+0), Takács Péter
Macsinka Tamás(1+0), Papp Péter(0+2), Nagy Zoltán(1+0)
Az utolsó előtti fordulóban még mindig pont nélkül állt férfi csapatunk. Jelen esetben kellő létszámmal álltunk pályára ahhoz, hogy a végét is bírjuk erővel.
Az első harmad első perceiben egy emberelőnyös helyzetet kihasználva szerzett vezetést ellenfelünk. Sok jót nem sejtetett, rögtön a meccs elején bekapott gyors gól. Azonban, még mielőtt bárkin eluralkodhatott volna ismét a már jól megszokott vereség gondolata, Rab Krisztián "robogott fel" megállíthatatlanul háromszor, s gyorsan be is rámolt a vendégek kapujába három gólt. A negyediket pedig az eddigi szezonban remeklő Sashalmi Sándor szerezte, egy szabadütést követően. Ezzel az első harmadot 4-1-re nyertük.
Eddigi meccseinkből azonban kiderült, hogy bármilyen előnyt képesek vagyunk elherdálni. Ennek megelőzése érdekében átváltottunk 3 sorra.
A következő húsz percben két gólt szereztünk, pont a harmadik sor segítségével. Papp Péter először Macsinka Tamást hozta kihagyhatatlan ziccerbe, majd pár perccel később Nagy Zoltán elé tálalt, aki kapásból lőtte ki a rövid sarkot. Ebben a harmadban ellenfelünk szabadütésből, és még egy megpattanó lövésből szerzett egy-egy gólt. Ezzel maradt a három gólos különbség a két csapat között.
A harmadik harmadban már sok minden nem változott. Pongrácz Ádám pár másodpercig fürkészte az ellenfél térfelén pattogó labdát, majd úgy döntött, hogy csak nem lenne méltó a nevéhez, ha nem szerezne ezen a meccsen is egy gólt... Beverte hát azt az ellenfél kapujába, kialakítva ezzel a 7-3-as végeredményt.
HIHETETLEN de NYERTÜNK!!!!
---Tamasi Gábor---